Ringató

A Ringató családi művészeti nevelési program. Célja a zenei élménynyújtás, hogy a résztvevő felnőttek és gyerekek átéljék a közös játék és éneklés örömét. Mintát ad a szülők számára, hogy hogyan kezdődhet a családban a zenei nevelés. A Ringató nem műsor, nem valamiféle előadás! Közösen - a résztvevő felnőttekkel - hozzuk létre a foglalkozás élményét.

A Ringató a gyakorlatban, néhány fontosabb módszertani tudnivaló: A harminc perces foglalkozások légköre oldott, felépítése, tartalma előre tervezett, de rugalmasan alkalmazkodik az adott helyzethez. A dalokat, mondókákat sokat ismételjük, egy-egy foglalkozáson belül is, de hétről hétre mindig visszatérünk a régebbiekre. Így az édesanyák könnyen megtanulják azokat.

A foglalkozásokon mindig élő énekszó és a foglalkozásvezető pár perces hangszerjátéka csendül fel, zenei felvételeket soha nem hallgatunk.

A foglalkozások zenei anyagát a kodályi gondolat szerint válogatjuk. Elsődleges szerepet kap a közös éneklés, mondókázás, és megmutatjuk az ölbéli játékok semmi mással nem pótolható örömét is. Az egyszerű mozgással kísért ölbeli játékok nagy részét a magyar néphagyományból merítjük. Ezek mindig „kétszemélyes” játékok, a felnőtt és a kisgyermek bensőséges kapcsolatát tükrözik, még a kisebb óvodások is szívesen játsszák az ilyeneket. Ide tartoznak a lovagoltatók, hintáztatók, sétáltatók, altatók, kéz-kar-láb-játékok stb.

Alsó korhatár tulajdonképpen nincs, várandós mamák is jöhetnek, hiszen a felnőtteknek szól a tanítás, nem a piciknek. Általában féléves gyerekekkel már jönnek az anyukák, de szoktak lenni 3-4 hónapos babákkal is, nagyon örülünk nekik, de ez a ritkább. Egészen addig lehet jönni a gyerekekkel, amíg óvodába nem kerülnek, bár még a kiscsoportos óvodások is szívesen játsszák ezeket a játékokat, hallgatják a dalokat.